Milyen támogatásokból gazdálkodik a 112SOS rendszer hazánkban?

A most már lassanként beüzemelő rendszer igen nagy támogatásnak örvend, hiszen amellett, hogy államunk erkölcsileg támogatja az uniós kezdeményezést, igen komoly anyagi háttérsegítséget is szolgáltat a hálózat minél tökéletesebb működése érdekében. A támogatásra természetesen egy Európai Uniós keretösszeg is adott. Nézzük, mely három irányból érkezik a legkomolyabb segítség a projekt megvalósítására!

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

E program felől érkezik a legjelentősebb támogatás, mintegy 5 milliárd forint, melyből a projekt legjelentősebb beruházásait lehetséges megvalósítani (a hálózatépítés mellett nem kevés épületet is fel kellett húzni, mint leendő központi megfigyelőállomások és diszpécser központok helyszíneit).

Társadalmi Megújulás Operatív Program

Ez alapvetően egy Európai Uniós kezdeményezés, mely a 112SOS megvalósítását további 1 milliárd forinttal támogatja.
Ezt az összeget a személyi állomány képzésére és képzési idejük alatti támogatásuk kifizetésére fordítják a projekt felelősei.

Magyarország Kormánya

A Kormány 1,4 milliárd forintot különített el a rendszer kiépítésének megvalósítására. Ebből a keretösszegből 720 millió forint a Hívásfogadó Központok építésére és kialakítására szánt pénz, míg 680 millióba kerül a Tevékenységirányító Központok megépítése.

Röviden elmondható tehát, hogy a hazai 112SOS projekt megvalósítására egy nagyon jelentős összeget sikerült megpályázni. Az eddigi tesztüzemek pedig azt bizonyítják, hogy Magyarországon kimagaslóan professzionális és abszolút a legjobban működők közé sorolandó rendszer van épülőben.

MMKA.HUMilyen támogatásokból gazdálkodik a 112SOS rendszer hazánkban?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..